vissza

Zsugorodás helyett növekedés – a logisztika segíthet túllendíteni a vegyipart a válságon

DACHSER Chem Logistics

A húszas évek viharos kezdete, ahogy az utókor tekint majd minden bizonnyal a mögöttünk álló néhány évre, a magyar vegyipari gyártók életében is nyomot hagyott. A geopolitikai és gazdasági problémák, különösen az infláció és az emelkedő energiaárak következtében olyan folyamatok indultak el ezen a területen, amelyre a szereplőknek reagálniuk kell. Nem mindegy azonban, hogyan teszik ezt. A logisztika területén például előfordulhat, hogy végül drágább lesz a leves, mint a hús, azaz a költségcsökkentés visszaüthet, míg a plusz befektetésekből megtakarítások születhetnek, amelyek hozzájárulhatnak az egyes cégek és az ágazat újbóli fellendüléséhez.

DACHSER Chem Logistics, a vegyipar számára kidolgozott logisztikai megoldások
DACHSER Chem Logistics, a vegyipar számára kidolgozott logisztikai megoldások

A magyarországi vegyipari gyártás bevétele 2026-ra várhatóan a teljes feldolgozóipari hozzáadott érték 10 százalékát éri majd el. A piac éves szinten általában enyhén csökken, 1968 óta átlagosan évi 2,8 százalékponttal.

A tavalyi év bizonytalan jövőt mutatott az európai vegyipar számára. Az infláció ártott a fogyasztói kiadásoknak, a változó geopolitikai helyzet kockázatosabbá tette a hosszú távú befektetési és piaci pozicionálásra vonatkozó döntéseket. Az iparág fenntarthatóság iránti elkötelezettsége nagyszabású átalakulást igényel, és új szabályozások vannak a láthatáron, nem csak Európában.

A magyar vegyipari piacot a magas gáz- és energiaárak, az infláció, az árfolyam-ingadozások, a termeléshez szükséges nyersanyagok változó árai, valamint a rendeletek és jogszabályok változása is befolyásolta.

Bármely beszállító kiválasztásakor érdemes figyelembe venni annak tapasztalatát, hírnevét, valamint azt, hogy képes-e az elvárásoknak megfelelően szállítani az árukat vagy szolgáltatásokat.

Malomhegyi Tamás, Sales Manager

Az EMEA-térség vegyipara ellenszélben hajóz, és továbbra is bizonytalan a helyzet

A történelem során először fordult elő, hogy az EU több vegyi anyagot importált, mint amennyit exportált. Az export versenyképességének csökkenését az energiaárak hirtelen megugrása váltotta ki, majd az energiaköltségek szintje tartós piaci hátrányt okozott. Az iparági szereplők jelentős része erre reagálva költségmegtakarítási és létszámcsökkentési programokat jelentett be európai telephelyein. 

Az ügyfél üzleti tevékenységét prioritásként kezelő, mindig minőségi szolgáltatást nyújtó logisztikai partnerrel való együttműködés jelentősen befolyásolhatja a növekedési képességet
Az ügyfél üzleti tevékenységét prioritásként kezelő, mindig minőségi szolgáltatást nyújtó logisztikai partnerrel való együttműködés jelentősen befolyásolhatja a növekedési képességet

Az energiaigényes termelési kapacitásokat csökkentették, sőt néhány esetben véglegesen leállították. 2023 májusa óta a világgazdaságban szerény fellendülés tapasztalható, és az infláció túllendült a csúcspontján.

A DACHSER Chem Logistics nagy tapasztalattal rendelkezik a vegyipari alapanyagok és késztermékek kezelésében, amelyek rendkívüli pontosságot és hatékonyságot igényelnek, hiszen a késedelmek gyakran a gyártók számára szerződéses kötbérrel, ismétlődés esetén akár a szerződés elvesztésével járnak.

Malomhegyi Tamás, Sales Manager

Hogyan lehet a befektetéseket megtakarítássá alakítani?

A válság különböző vegyipari ágazatokra gyakorolt hatására számos példát lehetne sorolni, de a kérdés továbbra is aktuális: hogyan lehet e kihívások közepette hatékonyan megvédeni a vállalat érdekeit, és nem súlyosbítani a már bekövetkezett veszteségeket? A gyors megoldásokat kereső vállalkozók első gondolata gyakran a költségek csökkentése. Vajon ez a legjobb irány?

Sérült termékek, szállítási késedelmek, helytelen vagy hiányzó jelölések, a szállítmánybiztosítással kapcsolatos problémák – ilyen és ezekhez hasonló gondok származhatnak abból, ha a látszólagos megtakarítások érdekében csupán ár alapján választanak logisztikai szolgáltatót. A vegyipari logisztika esetében ezek nagyon költséges mulasztások. Néhány egyéb szempont figyelembe vételével ezek a kockázatok azonban csökkenthetők – a DACHSER szakértői szerint a legfontosabbak az alábbiak:

  1. Megbízhatóság
    Válság idején, amikor az operatív likviditás fenntartása kulcsfontosságú, nincs helye késedelemnek, az áruk károsodásának vagy akár a kommunikáció hiányának.
    „Bármely beszállító kiválasztásakor érdemes figyelembe venni annak tapasztalatát, hírnevét, valamint azt, hogy képes-e az elvárásoknak megfelelően szállítani az árukat vagy szolgáltatásokat. A DACHSER Chem Logistics nagy tapasztalattal rendelkezik a vegyipari alapanyagok és késztermékek kezelésében, amelyek rendkívüli pontosságot és hatékonyságot igényelnek, hiszen a késedelmek gyakran a gyártók számára szerződéses kötbérrel, ismétlődés esetén akár a szerződés elvesztésével járnak" – mondja Malomhegyi Tamás a magyarországi DACHSER egyik értékesítési vezetője.
  2. Az ügyfélszolgálat minősége
    Az ügyfél üzleti tevékenységét prioritásként kezelő, mindig minőségi szolgáltatást nyújtó logisztikai partnerrel való együttműködés jelentősen befolyásolhatja a túlélési, sőt, a gyarapodási képességet. Fontos, hogy a szolgáltató képes-e hatékonyan kommunikálni, rugalmasan reagálni a változó igényekre, és megoldani a felmerülő problémákat.
    Gyakran előfordul például az iparágban, hogy a feladó a logisztikai szolgáltató helyett az ügyfelétől értesül arról, ha az áruja megsérült – holott a korai kommunikáció ilyen esetben lehetővé teheti a gyártó számára, hogy korrigáljon, a károkat enyhítő intézkedéseket tegyen, és csökkentse a veszteségeket. A minőségi ügyfélszolgálat része a problémák nyílt kezelése, ami jelentősen növelheti az ügyfelek bizalmát is.
  3. Biztonság és fenntarthatóság
    A vegyi anyagok, különösen a veszélyes áruk szállítása során fontos, hogy a logisztikai szolgáltató még a szállítmány indulása előtt észlelni tudja a szállítási dokumentációban található eltéréseket. Ha ezekre a forgalmi ellenőrzések során derül fény, az büntetést vonhat maga után. A modern technológiákat használó, logisztikai folyamataikat monitorozó, a környezeti hatások minimalizálására figyelmet fordító üzemeltetők a szállítmányok nagyobb biztonságát garantálhatják, így hozzájárulhatnak a bolygóra gyakorolt negatív hatások csökkentéséhez is. Hosszú távon a felelős logisztikai szolgáltatóval való együttműködés pénzügyi és hírnevet erősítő előnyökkel járhat a vállalat számára.
    „A szállítási szolgáltatások kiválasztásakor figyelmet kell fordítanunk a szállítási költséget alkotó valamennyi elemre, és meg kell válaszolnunk néhány kulcsfontosságú kérdést. Milyen szállítási időt vállal a logisztikai szolgáltató a veszélyes áruk esetében? Minden szállítási útvonal alkalmas az ilyen termékek szállítására? Rendelkezik-e a szállítmány valós idejű nyomon követéssel az ellátási lánc minden szakaszában? Összefoglalva, a szállítmány biztosításának nemcsak prioritásnak kell lennie, hanem hozzáadott értéket is kell jelentenie a vállalat számára. Nemcsak a költségek, hanem a minőség, a bizalom és az együttműködő vállalatok üzleti céljainak való megfelelés szempontjából is." – mondja Malomhegyi Tamás.
  4. Innováció és alkalmazkodás a változásokhoz
    Az innováció és a változó követelményekre történő rugalmas reagálás képessége napjainkban kulcsfontosságúvá vált. Az a logisztikai partner, amely fejlett technológiákkal rendelkezik, lehetővé teszi a küldemények valós idejű nyomon követését, különböző szállítási formákat kínál és új logisztikai stratégiákat javasol, versenyelőnyt jelenthet és támogathatja a vállalat stabilitását.
    „Amikor logisztikai partnert keresünk, érdemes figyelembe venni... a jövőt. Most, hogy az árak jelentős nyomást jelentenek, egyes beszállítók a minimálisra csökkentik a költségeket, és lemondanak a beruházásokról. Mi a DACHSER-nél az erőforrásaink fenntartására és fejlesztésére összpontosítunk. Áldozunk az ellátási lánc hatékonyságának javítására, hálózatbővítésre és innovatív megoldásokra, mint az AI és az AR használata például, amelyek közelebb visznek minket a fenntartható logisztika 4.0-hoz. Nem szabad elfelejteni, hogy ha a gazdaság ismét növekedésnek indul, a szállítási volumenek növekedni fognak, és mi felkészültünk ezek kezelésére – ez jelentős érték, amelyet ügyfeleinknek nyújtunk." – mondta Malomhegyi Tamás.
DACHSER világszerte
Kapcsolat
Kapcsolat Erika Kohegyi Consultant for Communication