A DACHSER arcai 4. - Nincs két egyforma nap

Miből áll részletesebben a munkád a DACHSER-nél? Egy év távlatából viszonylag friss még az élmény, hogyan emlékszel a kezdeti időre, milyen segítséget, támogatást kaptál, amikor dolgozni kezdtél? Hányan dolgoztok a raktárban? Kikkel vagy közvetlen kapcsolatban?

A Jászberényi úton lévő raktárunk Food Logistics, vagyis élelmiszer-logisztikai részének üzemeltetésével foglalkozom, minden olyan munkával, ami az adott területhez, épülethez kapcsolódik: karbantartással, javítással, állapotmegóvással. A logisztikai, szállítmányozási feladatokban közvetlenül nem veszek részt, sok olyan projekt, folyamat kezdeti lépéseiben viszont igen, ami ahhoz kell például, hogy elinduljon egy logisztikai folyamat, egy új technológia.

Foglalkozunk a raktárépület villamoshálózatának karbantartásával, fűtéssel, klímával, a hűtött raktár hűtőgépházával, a légkezelővel, ami fizikailag az épülethez tartozik, és olyan dolgokkal is, amelyek nem, pl. IT-eszközök, magával az épülettel, és még lehetne sorolni, szóval majdnem mindennel. Legutóbb például egy kompresszort kellett beszerezni, mert egy korábbi meghibásodott. Ennek a teljes folyamata hozzám tartozik a beszerzéstől, a beszerelésig és az üzemeltetésig, de ugyanígy foglalkozom a targoncák állományával is.

Nem túlzás azt mondani, hogy a kollégák mind rendkívül segítőkészek voltak az első naptól kezdve. Bármilyen kérdésem volt, akár jobban vagy kevésbé triviális, mindig kaptam választ. Ha ők maguk nem tudtak felelni, akkor azonnal oda irányítottak, ahol tudtak segíteni. Ezt a teljes vállalat szintjén tapasztaltam. Úgy látom, hogy aki mer odaállni és kérdezni, bevallani, hogy valamiben segítségre szorul, az nagyon hamar megkapja azt, amire szüksége van.

Az élelmiszerlogisztikai telephelyen 60 főt foglalkoztat a cég. Az én munkaköröm annyiból szerencsés, hogy tényleg mindenkivel kapcsolatban vagyok, a takarítóktól az irodai dolgozókig a raktáros kollégákon át. Bármikor jöhet egy telefon, hogy mondjuk egy targonca meghibásodott. Ilyenkor azonnal szükség van az eszköz szériaszámára, fel kell venni a kapcsolatot a céggel, amelytől béreljük és leegyeztetni velük, hogy javítható-e a hiba vagy cseregépet biztosítanak, illetve a szükséges papírokat is el kell készíteni. Ez a sokrétű munka sokféle kapcsolatot igényel. De ugyanígy hozzánk tartoznak az apróságnak tűnő dolgok is, mint például egy nyikorgó irodaajtó. Az ilyen gondok is életszerűek és érthetőek; ha egy nagy irodában nagy a forgalom, bárkit zavarhat egy ilyen kis hiba.

Gondolom, a prioritások meghatározása ugyanúgy a munkád része.

Igen. Ez eleinte sokszor nehéz volt. Amikor frissen belecsöppentem, úgy kezdtem, hogy jött egy feladat, és akkor csak azzal foglalkoztam, de ez rossz elképzelés volt, nem lehet így hatékonyan munkát végezni. Meg kellett tanulni, hogy hogyan állítsak fel egy sorrendet, mi az, ami fontos, és mi az, ami ráér. Nyilván a targonca és az irodaajtó esetén nem kérdés, hogy melyiknek van elsőbbsége, de nagyon sok kisebb-nagyobb probléma fut be hozzám.

Mennyire érzed stresszesnek a munkádat? Hogyan lazítasz munka után?

Van, amikor nagyon stresszesnek érzem, főleg, ha egy komolyabb probléma érkezik. Megsérül mondjuk egy gyorskapu a hűtött-nem hűtött raktár határán. Ilyenkor gyorsan kell cselekedni, felmérni az állapotát, árajánlatokat bekérni egy új kapura, a cserét intézni, a biztosítóval foglalkozó kollégának adatokat adni, mindezt pörgősen, mielőbb.

Ezzel együtt izgalmas is. Világéletemben úgy gondoltam, hogy én nem bírnék egész nap egy monitor előtt ülni, és mondjuk egy excel táblával foglalkozni, én nem ez az ember vagyok. Nagyon szeretek felállni, kimenni a helyszínre, látni, mi történik, még akkor is, ha az adott pillanatban effektíve nem tudok hozzáadni a dolgokhoz, szeretem átlátni a helyzetet.

A stressz inkább abból fakad, hogy részben kiszámíthatatlan, mi történik. Készülünk persze bizonyos dolgokra, tudjuk, hogy adott eszközöknek, elemeknek mennyi az élettartama, mikor kell karbantartani őket, ezeket beütemezzük. De bármelyik pillanatban csöröghet a telefon, és akkor cselekedni kell.

Vannak nyugodtabb napjaink, és van, amikor arra készülünk, hogy béke lesz, haladunk a feladatokkal, de bejön valami, ami borít mindent, és jöhet a priorizálás. Habár ez a kiszámíthatatlanság stresszfaktort jelent, de ugyanakkor izgalmas is, hiszen nincs két egyforma nap. Én ezt nagyon élvezem, szerencsére passzol hozzám a munkaköröm.

Levezetésként sportolok. Emellett nagyon szeretek a családommal, barátaimmal kikapcsolódni, nagyon sok programot szervezünk, ahol tényleg tudok lazítani. Amikor vége a munkaidőnek, próbálok mindent bent hagyni, de az ember már csak olyan, hogy sokszor tovább töprengek azon, hogy hogyan lehetne valamit megoldani. Azt is hozzá kell tenni, hogy mivel nálunk a hűtés 0-24-ben üzemel, ezért nem tudom teljesen lerakni a munkát.

Előfordul, hogy hajnal 2-kor csörög a telefon, hogy helyzet van?

Pontosan! Hivatalosan a törzsidőmben vagyok elérhető, de egy hónapja valahogy úgy alakult, hogy többször is éjjel egykor-kettőkor hívtak, hogy „Gergő, mi legyen, gond van a hőfokkal a raktárban…” Ilyenkor kemény azonnal felébredni, telefonon információt kérni, eldönteni, kit kell odaküldeni.

Átalában úgy van egyébként, hogy a non-stop dolgozó őrszolgálat látja ugyanazokat az értékeket a hűtéssel kapcsolatban, amelyeket én is. Ha valami pirosba vált, értesítenek, és én döntöm el, hogy karbantartót igényel a jelzés, vagy elegendő csupán annyi beavatkozás, hogy valaki – ez sokszor én vagyok – a gépházban átállít egy bizonyos értéket. Törzsidőn kívül a karbantartóknak szólnak hivatalosan, de igyekeznek értesíteni engem is azonnal.

Hogyan éled meg a vállalati kultúrát? Milyen bemenni reggel dolgozni? Az elmúlt egy évben mi volt az a vállalati érték, szemléletmód, amit magadhoz közel állónak érzel?

Szeretek bemenni. Jó a kapcsolatunk a kollégákkal. Ha együtt kimegyünk kávézni, tudunk beszélgetni és nemcsak a munkáról, hanem a magánéletről is, például megbeszéljük, hogy ki mit csinált a hétvégén. Ez szerintem nagyon jó és nagyon fontos az ember közérzetének. Oldottan érzem magam velük. Nyilván amikor az ember a főnökével, egy vezetővel beszél, akkor megvan a hivatalos forma, de az a tapasztalatom, hogy a főnök-beosztott státusz mellett a magánéletről is beszélhetünk, megbeszélhetünk problémákat. Persze a  munkavégzés szempontjából fontos, hogy számítani tudjunk a vezetőkre. Nem mindig a munka az első az életben, az a jó, ha munka és a magánélet együtt tud mozogni, és azt veszem észre, hogy itt a kollégák és a vezetőség is partnerek ebben.

Amit látok, és ami az én munkámat is nagyban előre lendíti, az az, hogy mindig törekszünk az előre lépésre. Megvannak a napi feladatok, de mindig tervezünk. Ha valami jó, nem ülünk le elégedetten, hanem azonnal keressük, hogy mit csinálhatunk jobban. Legalább ennyire fontos az is, hogy ha valami nem jó, nem működik úgy, ahogy szerettük volna, akkor képesek vagyunk felismerni és változtatni.

Volt olyan élményed az elmúlt évben munka közben, amire úgy érzed, 20 év múlva is emlékezni fogsz? Mi az a három szó, ami elsőként eszedbe jut, ha a DACHSER-re gondolsz?

Sok olyan nagyobb esemény történt, ami teljesen új volt számomra, ám mégis részt vettem bennük és láttam, hogy számítanak rám a kollégák, ki kell tennem magamért. Ezekből aztán rengeteget tanultam. Az egyik legelső ilyen még a próbaidőm alatt következett be, amikor annyira megsérült egy gyorskapu, hogy cserélni kellett. Ez volt az első komolyabb dolog, amiben részt vettem, és nagyon sokan tőlem várták a megoldást. Azonnal keresni kellett alternatívát, az új kapu beszerzési helyét, az árakat átlátni, cégekkel tárgyalni arról, hogy milyen, mekkora kapu kell, milyen funkciókkal, hűtött- nem hűtött térhez optimalizálva – ott lenni fejben és helytállni nagyon izgalmas feladat volt, rengeteg tapasztalatot szereztem. Az utólagos papírmunkával aztán pláne, habár ez a része már nem volt annyira izgalmas…

Szerencsére több olyan ember is dolgozik a cégnél, akihez mindig fordulhatok. A közvetlen szakmai felettesem az egyik ilyen támaszom, aki a pilisvörösvári központban van, és több raktárért is felel. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és nagyon jó meglátásai vannak. A másik ilyen személy kvázi az elődöm, aki a mai napig segít. Ugyan már nem közvetlenül DACHSER-alkalmazott, de ettől függetlenül a munka- és baráti kapcsolatunk megmaradt, bármikor hívhatom.

Nehéz három szót kiválasztani, hiszen nagyon sok embert, sok feladatkört jelent a DACHSER. Az én munkakörömben a problémafelismerés, megoldás, fejlődés az első három.