Rendszerbe kódolt segítség
Miért vonzó egy logisztikai szolgáltató vállalatnál elhelyezkedni? Mit nyújt egy határokon átnyúló német cég a dolgozóinak? Milyen szakmai lehetőségeket biztosít a pályakezdőknek, illetve a komoly, több éves munkatapasztalattal rendelkező munkavállalók számára a DACHSER? Új sorozatot indítunk weboldalunkon, amelyben egy-egy munkavállalónk szemszögéből mutatjuk be, hogy mit jelent a DACHSER-nél dolgozni.
Ha Gellén Szilárd, a DACHSER zalaegerszegi telephelyének sales executive, azaz értékesítő munkatársa azt mondja, a DACHSER az egyik legjobb munkahelye, akkor pontosan tudja, miről beszél, hiszen van összehasonlítási alapja. A DACHSER arcai sorozat aktuális részében szóba került, miért fontos az, ha egy cégnél létezik megelőlegezett bizalom, ha tekintettel vannak a kollégák magánéletére, és beszélgettünk arról is, hogy Szilárd milyen munkahelyre szeret bejárni.
Mivel foglalkozol a DACHSER-nél pontosabban, mivel telik a napi munkád?
Ha röviden kellene megfogalmaznom, azt mondanám, hogy a munkám a kommunikáció, a folyamatos kapcsolattartás. Területi képviselő vagyok Zalaegerszegen, részletesebben új ügyfelek és új kapcsolatok kiépítésével, a meglévők ápolásával, erősítésével, mélyítésével foglalkozom. Részt veszek árajánlatok kidolgozásában, tendereken is. Az értékesítői munka annyira szerteágazó, hogy szerintem nem igazán lehet körülhatárolni, de pont ebben rejlik az, amiért hivatásnak gondolom: egy bizalmi kapcsolatot kap az ügyfél, ahová minden ügyben fordulhat. A legkevésbé sem ér véget ez a munka akkor, amikor aláírtuk az új szerződést, hiszen egy, lehetőleg szimpatikus kapcsolattartót szeretnének, akinek az a dolga, hogy később is intézze, továbbítsa a megkereséseket, kéréseket, esetleg reklamációkat. Ezen túl minden ügyfélspecifikus: van, aki jelentősen igényli a törődést, fontos neki, hogy legyen egy telefonszám, ahol mindig reagálnak a hívására, mások célratörőek, gyorsan behatárolják azt, hogy mire keresnek választ, és fontosabb nekik a hatékonyság.
Két éve dolgozol a DACHSER-nél. Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időkre? Bedobtak azonnal a mély vízbe, vagy kézen fogtak és segítettek a betanuláskor?
A kettő ötvözete volt leginkább. Kellő szabadságot kaptam, de nem éreztem egyetlen pillanatra sem, hogy elengedték volna a kezemet. Kaptam rögtön az elején is tréningeket, jó kis útravalót adtak ahhoz, hogy elkezdhessem a munkát, de ez persze nem ért véget, nem lehet egyetlen tréningen mindent megtanítani. Azóta is képeznek, tulajdonképpen nincs eleje és vége a betanulásnak. Van egy belső rendszerünk tréningekre, és vannak havonta sales meetingjeink, ahol az új információkat, tapasztalatokat egyeztetjük. Ezzel együtt is látom, hogy még így 2 év után is van mit tanulnom a rendszerről, annak működéséről. Azt hiszem, kell ahhoz 5-10 év is, hogy az ember álmából felkelve minden DACHSER-rel kapcsolatos kérdésre válaszolni tudjon. Az értékesítői pozíció emellett nem egy betanított munka, minden ügyfél, minden igény egyedi, ezt menet közben tanulja meg az ember.
Léteznek mérőszámok, visszaigazolási pontok, amelyek alapján a vezetők értékelik azt, hogy hol állok a munkában, a célok teljesítésében. Azt ki kell azonban hangsúlyoznunk, hogy soha nem kaptam negatív visszajelzést, ez egyáltalán nem jellemző a DACHSER-re. Itt, ha bárki kritikát fogalmaz meg, az nem olyan, mint amilyen a hétköznapi értelemben lenni szokott, nincs szőnyeg szélére állítás, inkább segítő szándékkal terelnek valamilyen irányba.
Hogy érzed magad a DACHSER-nél? Mennyire érzed neked valónak a vállalati kultúrát, atmoszférát?
Tökéletesen érzem magam. Nagyon sok munkahelyem volt korábban, öt évet éltem Angliában is, megfordultam a gyártásban, vendéglátásban, kereskedelemben, legutóbb például egy zalaegerszegi fémipari cégnél logisztikai feladataim is voltak. Láttam valamennyire az ügyféloldalt, ami sokat segít a mostani pozíciómban.
Eddig egyedül a DACHSER-nél tapasztaltam meg azt, hogy előre bizalmat adnak, hogy előzetesen a rendelkezésedre bocsátják mindazt a hátteret, ami szükséges ahhoz, hogy dolgozni tudj. Máshol ehhez kell egy-két év, amikor teljesíted az elvásárokat, csak akkor kapod meg ugyanezt, csak akkor lehetnek igényeid, ha már letettél valamit az asztalra.
Én már nem szeretnék olyan munkahelyre bejárni, ahol alulmotivált vagyok, egész nap az órát nézem, és már vasárnap azon görcsölök, hogy hétfőn dolgozni kell. Volt már ilyen, de szerencsére a DACHSER ennek pontosan az ellenkezője.
A közvetlen kollégáimmal – 12-en vagyunk Zalaegerszegen – remek a kapcsolat, Pilisvörösváron ugyanígy, de a nemzetközi színtéren is nagyon jók a tapasztalataim. Egy tender kapcsán a nálam jóval tapasztaltabb kollégákkal azonnal közvetlen volt a kapcsolat, együtt tudtunk működni, első szóra segítettek, tanácsot adtak, időt szántak rám. Kódolva van a rendszerbe egymás segítése. Ez elmegy egészen odáig, hogy a cég mérete ellenére minden vezető, akivel eddig találkoztam, tekintettel van arra, hogy az embernek van magánélete, és foglalkoznak azzal, ha munkahelyen kívüli problémája adódik. Nekem például két kisgyermekem van – aki szülő, tudja, hogy bármikor adódhat olyan a gyerekek kapcsán, ami elszólíthat rövid időre a munkából. Nem történt még ilyen, de tudom, hogy ha megszorulnék, semmi hátulütője nem lenne ennek a munkában.
Mennyire ér stressz? Hogyan lazítasz?
Nem nevezném stressznek, inkább adrenalin-kiugrásnak, ami előfordul. Ez a munka azért jó, mert nem egyhangú. Amikor már éppen elegem lenne például a megbeszélésekből, és kicsit leülnék, akkor pont akad némi adminisztráció, mire azt megunnám, megint indulnom kell. Az életem jelen szakaszában a lazítás olyasmi, amit kevésbé tudok értelmezni… Otthon a két gyerek azonnal feledteti a munkát, ők azok, akik elvisznek egy másik irányba, feltöltenek – ebben nagyon sok minden benne van, az is, hogy közösen játszunk, hogy nézem őket alvás közben vagy hogy csak eltűnődök azon, mennyit fejlődtek, mennyire megnőttek.
Sok mindent szeretek egyébként csinálni – barkácsolni, gépészettel, autókkal foglalkozni –, de nem mindenre van most időm. Az újságírás az egyetlen, amit megtartottam. 10 éve írok egy itteni havilapnak helyi rendezvényekről, ügyekről. Nagyon sok értékes dolgot láttam, különleges embereket ismertem meg ennek kapcsán, most azonban egy kicsit kevesebbet foglalkozom vele, mert nem akarom elvenni a hétvégi időt a családomtól.
Milyen új tudást, ismeretet szereztél itt a DACHSER-nél?
A szállítmányozást elsősorban. Az, hogy korábban szerveztem néhány fuvart, nagyon távol áll attól az összetett mechanizmustól, amit itt tanulok éppen.
Mi volt az elmúlt két év legemlékezetesebb pillanata, ami alighanem elkísér majd még sokáig? Mi az a három szó, ami elsőként eszedbe jut, ha a DACHSER-ről van szó?
Talán egy filmjelenetbe illő alkalom volt, amikor először mentem Pilisvörösvárra, és a szép augusztusi reggelen a horizonton megjelent a hegyek ölelésében a DACHSER épülete. Utána bementem, és elfogott az az érzés, hogy teljesen jó helyen vagyok. Azóta ez a pillanat mindig eszembe jut, ha oda megyek.
Bár ez két szó, legelőször a második család jut eszembe, amit én megtaláltam itt. Azután az emberközpontúság, amiről már beszéltem. És persze a stabilitás: a COVID idején kezdtem itt dolgozni, azóta jött ezer más probléma, sokszor hallom partnereknél, hogy elmaradnak a megrendelések, alapanyaghiány vagy leépítések vannak – a DACHSER-nél ezt nem érezzük, és ha az embernek családja van, ez a szempont nagyon fontossá válik.
